vendredi 29 février 2008

Concours de presse à Budapest

A frankofónia szellemisége

Mint azt már az elmúlt években megszokhattuk, a Frankofónia ünnepe elnevezésű rendezvénysorozat ezúttal is számtalan helyszínen, ezernyi értékes és érdekes programmal várta a francia nyelv és kultúra szerelmeseit. Az érdeklődők nemcsak a fővárosban, hanem Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Győrött is ellátogathattak az összes művészeti nemet felvonultató rendezvényekre – a képregénytől a moziig, a prózától a költészetig, a zenétől a konyhaművészetig. A hagyományosnak számító események mellett tartottak többek között pétanque-délutánt és raclette- estet, vers- és prózamondó, valamint tollbamondó versenyt, megrendezték a frankofón sanzon ünnepét, és egy konferenciát is a 400 éves Québecről. Minket leginkább a fesztivál közoktatást is érintő eseményei érdekeltek, felkerestünk hát két budapesti gimnáziumot: a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a frankofón sajtó, az Eiffel Gimnáziumban pedig a színház napján jártunk. Mindkét helyszínen találkoztunk fiatal francia tanárokkal, akik évek óta Magyarországon dolgoznak, velük próbáltuk meghatározni, mit is jelent a frankofónia.

Aucun commentaire: